Az Okos-eszközök veszélyei: a porszívó is kémkedik?

“Ha valaha kizárnád magad a házamból, a hátsó ajtó kódja “0738”.” Ez volt az egyik legfélelmetesebb mondat, amelyet egy amerikai férfi az élete során hallott. Pedig a szavakat nem más, mint ő maga mondta ki. Nem sejtette azonban, hogy egyszer visszahallja őket, méghozzá egy, a Google Home okos otthon rendszere által felvett beszélgetés kivonataként.

zero-it-lab-legacy-software-blog.jpg

“Az ön által használt verzió már nem támogatott.” - amikor a naponta használt program ezt a hibaüzenetet írja ki, az elsőre elég ijesztően hangzik. A sokadik ilyen jelzésre viszont az ember általában legyint. Minden működik, pont úgy, mint azelőtt, legfeljebb néhány újabb fájlformátumot már konvertálni kell, egy-két művelethez pedig át kell jelentkezni valamilyen másik szolgáltatásba. Hazánkban is sok vállalkozás használ úgynevezett legacy szoftvereket. Ezek valamilyen szoftver (vagy komplexebb szolgáltatás) elavult, már nem támogatott változatai. A legacy szoftverek sokáig remekül működnek. Ha viszont nem, akkor általában csőstül jön a baj. Lássuk, melyek a legacy szoftver veszélyei!

ZERO_IT_LAB_cybersecurity_blog.jpg

2020 november 2-a délutánján már alaposan hűvösödött Bécsben. Az emberek mégis járták az utcákat, pokrócba burkolózva ültek a kávézók teraszán és cigarettáztak az éttermek előtt. Mindenki tudta: néhány óra múlva, éjfélkor életbe lép a teljes éjszakai kijárási tilalom és éjféltől hajnali hatig tilos lesz az utcára lépni. Bécsiek talán az utolsó lehetőségeket igyekeztek kihasználni a koronavírus elleni intézkedésként bevezetett nagy lezárások előtt.

zero_IT_lab_exchange_botrany_blog.jpg

2021 januárjában komoly támadás érte a Microsoft Exchange levelezőrendszerét. A Big Tech vállalat azonnal el is ismerte a hibát és igyekezett javítani azt. Február második felében azonban a probléma újból jelentkezett. Kiderült, hogy a komoly, veszélyes és összehangolt akció mögött kínai hackerek állhattak. Az esetet az amerikai Fehér Ház (is) “aktív fenyegetésnek” minősítette, miközben a kínai kormány azt állítja: azzal, hogy az amerikaiak a pekingi kormányt gyanúsítják  a támadás megszervezésével, vékony politikai jégre tévedtek. Nem a diplomácia azonban a legnagyobb gond, amire a támadás rámutat.

zero_IT_lab_right_to_repair_blogcikk.jpg

Ha a telefon elromlik, újraindítjuk, szoftveresen tesszük rendbe vagy szervizbe visszük. De nem, ha egy Apple modellről van szó. Egy ilyen készülék esetén sokszor az az egyetlen opció, ha szakértő kezekbe adjuk. Erre pedig nem mindig van lehetőség. Ilyenkor marad egy nem túl pénztárca- és környezetbarát megoldás. A csere. Emiatt azonban sokan támadják az okoseszközök úttörőjének számító csapatot. Az egyik tábor szerint a tulajdonosoknak joguk van a javításhoz, az Apple szerint viszont a helyzet a fogyasztókat védi. Lássuk, kinek van igaza!

zero_IT_lab_orosz_internet_kielepes_blog.jpg

“Oroszország jogi és műszaki értelemben is felkészült arra, hogy lecsatlakozzon a globális internetről” - fogalmazott nemrég egy interjúban Dimitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnöke. A demokratikus internet miatt aggódó szakértők már régóta kongatják a vészharangot. A mostani bejelentés azt jelzi: az utolsó akadály is elhárult és Oroszország teljes cenzúrát képes bevezetni a Runeten, vagyis az internet orosz szegmensén belül.

zero_IT_lab_titkositasi_kiskapu_blog.jpg

Rendkívül fontosnak tartjuk, amit több cikkünkben is kifejtettünk, hogy a végpontok között titkosított csatornán áramló kommunikáció biztonsága szent és sérthetetlen kell, hogy maradjon. Minden olyan törekvés, amely “kiskaput” adna a rendszerhez, kritikus mértékben gyengíti az adatok biztonságát. Ugyan elképzelhető, hogy a titkosítás megkönnyíti a bűnözők dolgát, de a legtöbb szolgáltató és szakértő mégis úgy látja: a titkosítás megsértése lenne az, ami sokkal inkább megkönnyítené azt. Az Európai Unió Bizottságának 2020. decemberi szándéknyilatkozata alapján azonban van okunk az aggodalomra. Ugyanis a dokumentum újból felveti a kiskapuk törvényi követelésének esélyét. A döntést ellen több tech cég is szót emelt.